2005. március 12-13.-án harmadmagammal (Áron, Attila, János) a franciaországi Colmarban képviselhettem a Mosonmagyaróvári Makett Egyesületet és ezen keresztül egy kicsit a magyar makettezőket is. A kirándulásunk nagyon jól sikerült, ezért úgy gondoltam megosztom az élményeinket veletek is.
A colmari makettezők vezetője Adam Didier, már évek óta kapcsolatban áll a mosonmagyaróvári egyesület vezetőjével, Egresi Andrással. Didier minden évben megígérte, hogy jövőre ők is eljönnek a mosonmagyaróvári versenyre, de valami mindig közbeszólt. Maradt tehát, a levélváltás, az idén először sikerült a Colmariaknak is saját kiállítást szervezniük, ezért meghívta a mosonmagyaróváriakat, hogy jöjjenek el, és letette a nagyesküt, hogy ha a magyarok az idén eljönnek, jövőre a franciák sem maradhatnak adósok. Ilyen előzmények után, mindenképpen ki akartunk tenni magunkért, telepakoltuk a csomagteret a lehető legprofibb kész makettekkel, amiket a klubtagok ránk mertek bízni, 1:48-as repülőgépek, 1:35-ös harckocsik és figurák, prospektusok, hazai modell szaklapok, és természetesen egy méretes magyar zászló, töltötte meg a csomagteret, a saját táskáinknak már csak az üléseken jutott hely. Az utazás 11 óra egyhangú autókázással telt, Attilával felváltva vezettünk, Áron hátul sörözgetett. Colmarba érve hosszúra nyúlt esti városnézés közepette próbáltuk megtalálni a szállásadónk lakását, térképolvasás, nyelvgyakorlás közben ismerkedtünk a helyi nevezetességekkel. Nem is hiába! Az egyik kereszteződésben egy Sherman harckocsit láttunk kiállítva, lotaringiai kereszt díszítette az oldalát, emlékműként funkcionált. Mint később a francia kollégáktól megtudtuk, a környéken 3 ilyen harckocsi is van, ezeket a nehéz harcok emlékére állították ki, amit a szabad francia és az amerikai csapatok vívtak a németekkel a háború végén. Elzászról tudni kell, hogy az első világháborúban Németországhoz tartozott, a másodikban pedig Franciaországhoz. (Ahogyan azt az egyik házigazdánk mondta egyszerűen, a Vogézek előtti síkságon: a dédnagyapám kelet felől támadta a franciákat, a nagyapám meg nyugat felől a németeket, én meg anyanyelvi szinten beszélek mindkét nyelven, és felváltva élvezem mind a francia borok, mind a német sörök ízét, és leginkább a hűtőszekrény felé támadok).
Szerencsés megérkezésünk és sajtos-boros vacsoránkat követően, megcsodáltuk Didier 20-25 díjnyertes repülőgépét, valamint a serlegeket és okleveleket, amelyeket a francia, belga és német versenyeken nyert, majd nyugovóra tértünk.
Másnap reggel kiautóztunk a kiállítás helyszínéül szolgáló művelődési házhoz. Idegenvezetőnk a klub titkára volt, akiről kiderült, hogy nyugdíjas repülőgép szerelőként a Mirage gépek nagy szakértője. Autóján büszkén mutatta a Kis herceg figuráját: Ebben az alakulatban szolgáltam, mint Saint Exupery! (Saint Exupery, a kis herceg írója, pilóta volt a 2.Vh-ban, az alakulat az iránta való tiszteletből választotta kabalának a regényhőst). A kiállításon alig kezdünk kipakolni, amikor újabb érdekes emberekkel hozott össze a jó sorsunk, két idősebb úr éppen az eladásra szánt könyveit pakolta mellettünk, amikor meglátták a magyar zászlót! Az alacsonyabbik lelkesen kiabálni kezdet nekünk: Hongri! Hongri! Tibor Tobak! Puma! És már mutatta is Tobak Tibor: Pumák földön-égen című könyvének francia kiadását! Azt hiszem, nem kell ecsetelnem mennyire jól esett ezt hallani. Az egyik úriemberről kiderült, hogy fiatal korában rádiós lövészként repült Algériában légcsavaros gépeken, a másik francia szomszédunk tusrajzokat és festményeket készít, napóleon korabeli egyenruhás katonákat, második világháborús repülőgépeket láttam a képein, sajna egy sem volt eladó. A nap folyamán találkoztunk a Luftwaffe veteránok franciaországi képviselőjével is. Mutatta nekünk, hogy megvette a Tobak könyvet, valamint az angol nyelvű Magyar Királyi Légierő története című kötetet is, ez utóbbit már régóta kereste.
A makettek megfelelő elhelyezése után, kiosztottuk az összes kiállító között a francia nyelvű meghívóinkat, a 2005-ös móvári versenyre. Mindenki kapott tőlünk egy-egy klubkitűzőt, úgyhogy a francia Alpha klub tagjai két napig móvári klubtagok is voltak, mert szolidaritásból, testületileg hordták a kitűzőinket. Több német és belga kiállító is volt, a francia klubok mellett. Az egyik német makettező internetes honlapot üzemeltet a volt szovjet repülőgépekről. Egy francia család (3 generáció makettező! Még a nagymama is!), lakóautóval járja Európát és viszik a teherautó és nyerges vontató makettekből álló gyönyörű kollekciójukat mindenfelé ( 2005-ben a móvári versenyre is, eljöttek, de találkoztunk velük Belfortban is néhány hónappal később).
Az egész rendezvény nagyon családias és vidám hangulatú volt, az elejétől a végéig. A közös hobbi egyfajta közös nyelvként is szolgált, mi pedig megpróbáltunk minél többeket meggyőzni arról, hogy érdemes ellátogatni a mi rendezvényünkre is, francia nyelvű meghívókat adtunk minden látogatónak. A magyar makettező szaklapok is elismerést váltottak ki, remek fotók, jó minőségű papír, a tartalom még egy magyarul nem értő számára is meggyőző volt. Ezen felbuzdulva minden kiállítónak ajándékoztunk belőle 1-1 példányt. A látogatók közül többen felismerték a magyar zászlót, a magyar színekben pompázó 1:48-as Mi-24 helikopter sok csodálót szerzett magának. Egyszóval, nagyszerű érzés volt magyarként minőséget képviselni Európa szerencsésebbik felén. A franciák kitűnő házigazdák voltak, mindenben kiettek magukért. Az egyik klubtag egész péntek éjjel dolgozott a közeli pékségében, cserébe mindkét napon, minden résztvevő ingyen kapta a croissant a reggelijéhez. A büfét is a klubtagok üzemeltették, sorozatban készültek a baguette-s szendvicsek, rotyogott a leves és főttek a virslik (természetesen dijon-i mustárral tálalták őket).
Vasárnap egy kis pezsgős-kuglófos állófogadás keretében, beszédet tartott a polgármester. Szerencsénkre jól beszélt németül, úgyhogy rögtön szóba is elegyedtünk vele. Természetesen erősen győzködtük, hogy jövőre is ingyen biztosítsa a helyet, hiszen ez egy komoly idegenforgalmi látványosság is lehet, elvégre mi is több mint ezer Km-t utaztunk érte!
A délutáni programban szerepelt egy kis kirándulás is, ellátogattunk a Maginot-vonalhoz, és megnéztük az 53-3-as kazamatát és hozzá tartozó szabadtéri múzeumot. A francia csapatok által használt, amerikai harckocsi, lövészpáncélos, felderítő páncélautó, teherautó, és légvédelmi gépágyú alkotta a járműparkot. Számomra legemlékezetesebb múzeumi „tárgy” egy 1939-ben készült orosz ágyú volt, ezt 1941-ben a németek zsákmányolták az oroszoktól, és 1945-ben harcoltak vele az amerikaiak, meg a franciák ellen.
A kirándulást követően este segítettünk a rakodásban, majd másnap reggel visszaindultunk Mosonmagyaróvárra. A látogatásunk sikerére, az tette fel a koronát, hogy a Colmartól 90 km-re működő Alpha clubosok meghívtak minket a nyáron megszervezésre kerülő, saját kiállításukra is.
(2005 - Balogh János)
